Zene és szöveg

A zene a mindennapi életünk szerves részévé vált. Felvesszük a fülhallgatót, és a dallam elkísér minket bárhova: egy sétára, hallgathatjuk a buszon, villamoson vagy héven, és még sorolhatnám. Valakinek szellemi tevékenység végzéséhez is majdhogynem szükséges a zene, mint a tanulás vagy olvasás.

Olvasásnál random playlistet hallgatsz vagy konkrétan a műhöz választasz lejátszási listát? Milyen érzés, ha a betűk a lapon és a dallam a füledben egybecseng? Az író is hallgathat zenét? Előfordulhat olyan, hogy egy dallam ihleti meg az alkotót?

Az alábbi írásnál a feladatom az volt, hogy a zene alapján alkossak szöveget!

A hozzátartozó zene: https://www.youtube.com/watch?v=Jcq1hR94sQ0 

Jó olvasást!

A kincsesláda mélye

A szél felborzolta hajam. Szeretem ezt az időszakot, az emberek bőszen dolgoznak, sátraikból ki-be szaladgálnak. Már egy-két faházat is elkezdtek építeni törzsünk tagjai, mert apám, a törzsfőnök úgy döntött, letelepedünk itt. Hisz mellettünk itt az életet adó folyó, a közelünkben pedig egy erdő terpeszkedik szélesen el, ahonnan könnyen szerezhetünk fát. Én is be szoktam segíteni, ha nem figyelnek rám, bár nőként mosnom, főznöm kéne. Ilyenkor viszont felkötöm a hajam, és tudok egy kicsit fát darabolni, amíg nem tűnik fel nekik női testalkatom. Most is épp az erdőben sétálgatok, pedig nem szabadna kíséret nélkül elmennem sátrainktól. Azonban ez csak feltölt energiával, szükségem van a magányra, apám viszont csak a veszélyt látja.

Beszívom a friss levegőt, arcom a nap felé fordítom, ebben a pillanatban pedig megbotlok egy kiálló faágban. Ahogy tenyeremmel a földre zuhanok, ruhám felszakad. Emiatt ki fogok kapni. Már épp állnék fel, mikor kezemmel valami selymeset tapintok meg. Megragadom, s felemelve látom, hogy egy kis szütyő, címerrel az elején. Korábban is gondoltunk már arra, hogy nem mi voltunk az első törzs ezen a területen, ezek szerint igazuk volt apám tanácsadóinak. Izgalomtól remegő kézzel nyitom ki a tasakot, amelyből egy tekercset húzok ki. A lábaimon kisimítom, látom, hogy egy térkép. A cél egy kincsesládát mutat.

Hosszú útnak tűnik, azonban a kíváncsiság, a szabadság érzete felpezsdíti vérem. Döntésem könnyen meghozom, visszarohanok lakóhelyünkhöz, szoknyám összébb húzom, hátha kevésbé tűnik fel a szakadás. A raktárhoz sietek, összeszedek egy nyeregtáskába egy kis élelmet, meg persze sok vizet. Aztán már rohanok is az istállóba, ám a kísérőm utánam kiált:

- Kisasszony, ha lovagolni szeretne, tudja, hogy szólnia kell, különben édesapja nyakamat szegi.

Szememet forgatom, ő azonban felkantározza saját lovát is. Elindulok vele az erdőben, nem tudom levakarni akármennyire gyorsan hajtom is lovam.

- Sebastian, sok vizet ittam ma, ha nem bánja, elvonulnék kicsit egyedül.

- Menjen csak kisasszony, itt megvárom.

Miközben leszállok a lóról, a nyeregtáskából kihúzok egy répát. Ahogy lovam feje előtt elmegyek, orra alá dugom a zöldséget, aki már épp beleharapna, de elhúzom tőle, a fák közé futok, hallom, követ. Sebastian kiabál, én pedig felpattanok a nyeregbe és gyorsütemben elügetek.

Egy darabig még hallom lerázhatatlan szolgám kétségbeesett kiáltozásait, kis idő múltán azonban az is elhal. Egyedül vagyok lovammal, így most már előveszem térképem. Ki kell lyukadnom az erdő másik felére, ahol majd egy barlang tátong. Az út odáig akadálymentesen telt, a barlangnál megálltam egy kicsit enni, közben meglestem a sötét kuckót. Eszközöket találtam: valaki vagy lakik, vagy lakott itt. Nem tudom miért, de elkezdett hatalmába keríteni a félelem, így inkább visszapattantam a nyeregbe, s követtem a térképet. Egy vízeséshez tartottam, ott aztán meg is fürödtem a friss vízben, a szoknyám utána úgy vettem vissza, hogy kis késemmel a szakadásnál levágtam az anyagot, így sokkal rövidebb lett, sokkal kényelmesebb a kalandos úthoz. Azonban most nem tudtam, merre tovább. Út nem volt semerre, a zuhatag másik oldalára kellett volna eljutnom, azonban ahogy elindultam az egyik irányba, végig hatalmas kőfal kísért. A vízesés mögött viszont egy kis tér terült szét, tehát egy barlang volt. Úgy döntöttem, lovam otthagyom, én pedig átúszom. Igazam volt, a nagy zuhatag után, nedves kő érintette mezítlábam. Szembe indák közül fény szűrődött be, így követtem az utat, kiléptem a napra. Hihetetlen látvány tárult szemem elé. Éreztem, hogy a kincs igazából ez a mesebeli föld.

Herbák Boglárka