A hónap tanára címet decemberben Nemes Luca, történelem, illetve magyar nyelv és irodalom szakos pedagógusunk nyerte el. A tanárnő gimnáziumi éveit is a mi intézményünk padjai között töltötte, ahonnan 2014-ben ballagott el. Tanulóink a lehetőséget megragadva számos, olykor elgondolkodtató kérdést tettek fel, amelyekre megfontolt és mélyreható válaszokat kaptunk. Hogyha szívesen nyernél betekintést az említett gondolatokba és személyes tapasztalatokba, mindössze annyit kell tenned, hogy lejjebb görgetve megtekinted sorainkat.
Ha megtehetné, mit üzenne gimnáziumi énjének?
Nagyon sok mindent, de úgyse hallgatnék magamra. Ne aggodalmaskodj annyit azon, hogy mit gondolnak mások. Hidd el, senkit nem fog érdekelni, ha elrontod a lépést az osztálytáncban vagy vicces a kiejtésed franciaórán. Nem muszáj mindig 120 százalékon teljesítened. Néha a 95 is elég. Vagy a 80. Ne akarj mindent előre tudni és megtervezni. Ne ijedj meg, ha valami nem a terveid szerint sikerül.
Alkotott már valaha saját irodalmi művet? Ha igen, esetleg összefoglalná néhány mondatban a tartalmát?
Igen, többet is. Kamaszkoromban nagyon sokat írtam, egyetemi éveim alatt már kevesebbet, és mostanában alig jut rá időm, de még mindig kedves hobbimnak tartom. Az írás néha terápia, néha csak kiszakadás a valóságból. Tizenhét évesen írtam egy kisregényt, aminek a főszereplője sok mindenben hasonlított hozzám, de minden tulajdonságát kisarkítottam egy kicsit. Ami nekem nehéz volt, az neki még sokkal nehezebb. És ha ő boldogult, akkor persze nekem is képesnek kell lennem rá. De írtam egy fantasy regényt is furcsa lényekkel meg rejtélyes módon elhalványuló emberekkel, és megpróbálkoztam egyszer egy történelmi drámával, ami Zách Kláráról szólt (erőteljes Arany János-áthallással).
Melyik a kedvenc kötelező olvasmánya és miért tartja különösen fontosnak, hogy tanulóink is megismerkedjenek a mondanivalójával?
Ez nehéz kérdés. Modernebb, huszadik századi műveket általában könnyebb tanítani, közelebb áll a nyelvezete, témája, mondanivalója hozzám és a diákokhoz is. Nagyon szeretem például Kosztolányi Édes Annáját, úgy gondolom, a kérdései végtelenül aktuálisak ma is. Lehetséges-e, hogy a szörnyű körülmények szörnyeteggé változtatnak egy jó embert? Meddig terjed a felelősségünk más emberek iránt? És akkor már a Tóték című kisregény. Megetethető-e egy emberrel a saját emberi mivolta? Ezutóbbi ráadásul, az iszonyú téma ellenére vicces is, persze a maga örkényesen groteszk módján.
Az ókori, középkori műveknél mindig nagyobb hangsúlyt kell fektetni az értelmezésre, mielőtt az elemzésig eljutnánk. De szeretem ezt a kihívást is, megpróbálni valami kapcsolódást találni a mai olvasó és egy Akhilleusz vagy Antigoné között. Szeretem, ha vitákat tudok kialakítani, más megvilágításba helyezni azt a bizonyos embereszményt vagy elkerülhetetlen tragédiát. Lehet, hogy Akhilleusz gyerekesen viselkedik, és Antigoné hajthatatlansága, hidegsége inkább taszító, mint csodálatra méltó. Igazságot nem szeretnék tenni, de mindig örülök, ha előbukkannak a különböző nézőpontok.
Ha bármelyik történelmi korba visszamehetne, kivel találkozna szívesen? Miért inspirálja Önt ez a személy a hétköznapokban?
Ez is nehéz. A legérdekesebbnek mindig az ókori, középkori történelmet tartottam. A nagy időbeli távolság miatt minden furcsa és izgalmas, a múltbeli szörnyűségeket pedig enyhíti az azóta eltelt idő. Szívesen visszautaznék az ókori Hellászba, beszélgetnék a filozófusokkal, elmennék színházba, részt vennék egy athéni népgyűlésen. Látni szeretném Mátyás reneszánsz udvarát, Bethlen Gábor Erdélyét.
A huszadik századi történelem túlságosan aktuális ma is, és túl sok a fájdalmas epizód. Nem szeretnék visszautazni a világháborús időkbe, de Teleki Pállal például szívesen beszélgetnék. Egy végtelenül intelligens emberről van szó, akinek korántsem feddhetetlen a politikai pályája, de aki mindent megtett azért, hogy a legjobb pozícióba hozza az országot egy lehetetlen politikai környezetben, és aki abba bukott bele, hogy nem volt hajlandó feladni az elveit.
Mindig is tanár szeretett volna lenni vagy igazság szerint a szakma találta meg Önt?
A szakma talált meg. A tanárszak egy kétségbeesett B terv volt számomra, miután félbehagytam egy másik egyetemi szakot. A tanítási gyakorlat során jöttem rá, hogy én ezt szeretem csinálni, és még alkalmas is vagyok rá (ezutóbbival persze nyugodtan vitatkozhat, aki akar).
Bónusz: Milyen érzés abban az intézményben tanítani, ahova Ön diákként is járt?
Nagyon furcsa. Egyszerre volt otthonos érzés, hiszen ismertem az épület minden szegletét, rengeteg emlék kötött ide, és ijesztő, mert a saját egykori tanáraim közé tértem vissza. Nem volt könnyű átszokni tegeződésre, megszokni a kollegiális viszonyt, de mindenki olyan örömmel fogadott, hogy megkönnyítették a be/visszailleszkedést. Így mostanra csak az otthonosság maradt.
Hogyha támogatnád az elképzelést, miszerint tanári interjúinkat szokássá formáljuk, vegyél részt Te is a havonta megjelenő szavazásainkban! Szerkesztőségünk pedig ezúttal szeretne olvasgatásban teli, kellemes ünnepeket és jó kikapcsolódást kívánni a szünetre!
Rozgonyi Gréta
Comments