Az örök élet gondolata szinte minden kultúrában és történelmi korszakban jelen van. Az ókori Egyiptomtól kezdődően, Mezopotámián át, egészen Kínáig számos legendával és történettel találkozhatunk, amelyeknek témája a múlandóság szimbolikus vagy szó szerinti leküzdése. Ezeknek az írásos emlékeknek a megszületése egyetlen okhoz vezethető vissza, mégpedig ahhoz, hogy a kifinomult emberi tudat tisztában van a természetéből adódó halandóságával, és ez szorongással tölti el. Ez a negatív érzelem azonban paradox módon motiváló jelleggel is hat a társadalmunkra. Többek között mozgatórugója a tudomány és a technológia fejlődésének, a különböző művészeti alkotások létrejöttének, valamint a gyermeknevelésnek és családalapításnak. Ezen tevékenységekkel egyrészről mind arra törekszünk, hogy olyan örökséget hozzunk létre, amely elmúlásunk után is fennmaradhat és emlékünket közvetítheti. Jelen cikkünkben pedig e témára reflektálva igyekeztünk néhány érdekességet összeválogatni nektek.
Henrietta Lacks, az örök életű nő:
Henrietta a Virginia államból származó, ötgyermekes édesanya életének túlnyomó részét mélyszegénységben töltötte. Színesbőrű nőként, az 50-es évek Amerikájában jogait jelentősen korlátozták, a diszkriminációt és a szegregációt naponta tapasztalnia kellett. Amikor 31 éves korában méhnyakrákot diagnosztizáltak nála, azon kevés klinikák egyikéhez kellett fordulnia kezelésért, ahol hátrányos helyzetű feketékkel is foglalkoztak. Sajnálatos módon a különböző kórházi terápiák nem bizonyultak nála kellően hatékonynak, így még ugyanebben az évben elhalálozott. Kezelőorvosa a nő tumorjából vett szövetmintát azonban továbbította egy olyan rákkutatónak, aki már évtizedek óta próbálkozott az egyes sejtek in vitro, azaz laboratóriumi körülmények között való tenyésztésével. Hamar szembetűnővé vált számára, hogy Henrietta sejtjei korántsem hasonlítottak a korábban vizsgált mintákhoz, ugyanis 20–24 óránként önként megduplázódtak, úgy tűnt az örökkévalóságig zavartalanul osztódnak. Mint ahogyan az később kiderült, a folyamatot a rákos sejtek DNS-szálainak végén található telomerek tették lehetővé, amelyek a megszokottól eltérően, az idő múlásának hatására is megtartották hosszúságukat, nem rövidültek. Így Henrietta halhatatlan sejtjeinek sikeres izolálása és a nevéről elnevezett HeLa sejtvonal „megszületése” hatalmas tudományos áttörést jelentett. Segítségével sikerült kifejleszteni a gyermekbénulás- és a COVID-19 elleni védőoltást, de jelentősége van a rákos megbetegedések és az AIDS kutatásában is egyaránt. Továbbá a mikrogravitáció hatásainak tanulmányozása során még a Nemzetközi Űrállomásra is eljutott. A HeLa sejtvonal napjainkban is széles körben használatos különböző orvosi alkalmazásokban, a modern kutatás szinte nélkülözhetetlen eszközévé vált. Hozzájárulásával több tízezer tanulmány íródott meg. (Bár a sejttenyészet rengeteg pénzt hozott, Lacks családja ezekből a bevételekből semmit sem kapott.) Összegzésképpen, Henrietta rákos sejtjei egyedülálló módon a halálnak és az életnek is egyaránt szimbólumává váltak. Megmutatták a világnak, hogy az elmúlás nemcsak egy érték elvételét foglalja magában, hanem egyfajta teremtéssel is szolgálhat. A születés és az eltávozás közösen részei annak a kollektív körforgásnak, amely társadalmunkat mozgatja.
Éósz és Tithónosz története:
Éósz a görög mitológiában a hajnal istennője és megtestesítője volt, aki sáfrányszínű köpenyben, lovasszekérrel hirdette az új nap eljövetelét. Gyakran pozsgás arccal és fiatal külsővel ábrázolták, ezzel is utalva a reggel korai szakaszára. Egy történet szerint, amikor Aphrodité meglátta a vonzó kinézetű lányt Árész társaságában, féltékenységből elátkozta, hogy az idők végezetéig újra és újra szerelembe essen, ám csakis halandó férfiakba. Éósz figyelmét így rövid idő múlva meg is ragadta a trójai királyfi, Tithónosz. Hamar mély érzéseket kezdett el táplálni a fiú iránt és nyugtalanította a tény, hogy mindössze egy emberöltő adatik majd meg kettejüknek. Kénytelen volt Zeuszhoz, az istenek királyához fordulni segítségül, hogy örök életet szerezhessen szíve választottjának. Éósz azonban megfeledkezett arról, hogy a halhatatlanság nem egyenlő a végtelen fiatalsággal, így kedvese az idő múlásával megöregedett és testi erejének elvesztése állandó fájdalmat okozott számára. (Érdekesség, hogy a Tithónosz név a teino és oné szavakból tevődik össze, melyeknek együttes jelentése a megnyújtás engedélye, amely utalhat életének meghosszabbítására.) Éósz addig kérlelte Zeuszt, hogy vessen véget szerelme szenvedésének, amíg a viharisten megkegyelmezett és kabócává változtatta a herceget. Gyötrelmei azonban így sem szűntek meg teljesen, mindössze mérséklődtek az alakváltozástól. A mítosz egyes változatai szerint Éósz mindezek után is párjával maradt, az istennő gyengédsége és szeretete még rovar formában is körülvette Tithónoszt. Ez a történet véleményem szerint komoly filozófiai gondolatokat vet fel az idő múlásának befolyásolhatatlanságáról és a szeretet erejéről egyaránt. Emlékeztet minket arra, hogy a halhatatlanság a legtöbb esetben nem áldás, a kapcsolatok valódi értéke pedig nem az eltöltött időben, hanem a szeretteinkkel megélt pillanatok minőségében rejlik.
Hydra vulgaris:
A mindössze 10 mm hosszú édesvízi polip, nevét a görög mitológia hydrájáról kapta, aki egy számtalan fejjel rendelkező vízi szörnyeteg volt. A fennmaradt antik írásos emlékek szerint, ha a rettegett élőlény egy fejét levágták, annak helyére egyszerre kettő is visszanőtt. E mítoszban szereplő leírás nem áll túl távol a hydra valódi képességeitől, ugyanis ha az állatot orvosi szikével félbevágjuk, idővel a feji- és farki részből is egy teljesen ép, új egyed keletkezik. E folyamatra magyarázatul szolgál, hogy teste tulajdonképpen egy üreges oszlop, melynek felét pluripotens őssejtek teszik ki. Ezek a test szinte bármilyen sejtjévé képesek szükség szerint differenciálódni (átalakulni), ezáltal kivételes regenerációs képességet adva az állatnak. Az emberi öregedés egyik fő oka az őssejtek lebomlása, vagy funkciójuk elvesztése, a hydra esetében azonban többek között az állandó sejtpótlás és -aktivitás miatt ez nem következik be. A medúza közeli rokona teljes testének sejtállományát hozzávetőlegesen húsznaponta megújítja, így egy úgynevezett biológiai halhatatlanságra tesz szert. Ezt a bámulatos képességekkel rendelkező fajt már számos kutatásnak alávetették, azt remélve, hogy egy napon segíthet módszert találni a humán szeneszcencia (öregedés) lassítására, vagy akár sérült szervek pótlására is. A hydrával kapcsolatos kísérletek jól reprezentálják, hogy az orvostechnológia még milyen jelentős fejlődés előtt állhat, és motiválhat az élővilág egyes egyedeinek eddig ismeretlen működésének feltárására.
Cikkünket pedig egy elgondolkodtató, Kölcsey Ferenc idézettel zárnánk: „Az emlékezet életet ád; s ki tetteiben megemlegettetik, az halhatatlan lesz.”
Rozgonyi Gréta
Comments